A bőség zavara. Ezt érzem általában, amikor egy hosszabb, nagyobb munka után, ami sok olvasmánnyal jár végre hazaérek és pár nap múlva megtapasztalom az üres járatot, amiből csak egy könyv hiányzik. Múlt héten, miután a Margó már a hátunk mögött volt egy egész estét szenvedtem a fotelben, legalább négy könyvet vettem elő, majd raktam le, jöttek a versek, de azok sem jutottak el hozzám igazán, aztán ideges lettem amiatt, hogy végre lenne időm bármit olvasni, de nem találom a megfelelő könyvet. Ekkor láttam meg az asztalon a Szerelmem, Coney Islandet, amibe belekezdtem és másnapra a végére is értem.
Caitlin és Michael több, mint húsz éve szerelmesek egymásba, házasok, csak nem egymással, így havonta egyszer egy napot töltenek együtt titokban Coney Islanden. A történet ott kezdődik számunkra, amikor egy ilyen találkozás során Michael elmondja Caitlinnek, hogy a felesége rákos és ott ér véget, hogy a férfi leszáll a hazafelé tartó vonatról. Közben megismerjük a férfi és a nő múltját, gyermekkorát, szüleikhez és szülőföldjükhöz fűződő viszonyát, a házasságaikat és ezt a negyed évszázada tartó elképesztően fura és szép kapcsolatot, amiről persze először az jutott eszembe, hogy ha ekkora a szerelem, akkor hogyhogy nem együtt élnek már, aztán rögtön eszembe jutott az is, hogy lehet, hogy ez a szerelem számukra csak így, havonta egyszer működőképes és nem is vágynak többre. És persze valójában épp ezekről a kérdésekről, gondolatokról és érzésekről szól ez a zseniális történet.
Olvasd el!
Fordította: Pék Zoltán