3900 Ft
2 készleten
Az olvasás empatikusabbá tesz. Az olvasás fejleszti az érzelmi intelligenciát. Tételmondatok, amiket mára neurológiai kutatások is bizonyítanak.
Amit pedig saját tapasztalatból tudok, hogy rengeteg élethelyzetre láthattam már rá az olvasás által, amikre könyvek nélkül nem lett volna lehetőségem. Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb úgy, hogy nem a saját bőrömet vittem a vásárra. Számtalan karakterrel azonosultam, bújtam a bőrükbe, értettem meg döntéseiket, kicsit viseltem azok következményeit, volt, hogy csalódást okoztak, volt, hogy dühítettek. Miután letettem a könyvet tovább gondolkoztam, hogy vajon mi az, amit elindítottak bennem és miért. A könyvek a kikapcsolódáson túl, csendben és szinte észrevétlenül mutatják meg, hogy milyen a világ az orrom hegyén túl, milyen belehelyezkedni egy másik nézőpontba. Biztos vagyok benne, hogy ez a képesség a hétköznapokban, minden kapcsolatomban is rutinná válik, pont úgy, mint az olvasás maga.
Az empatikus emberek kevésbé rasszisták. Ezt egy olasz kutatás bizonyította, amelyben Harry Pottert kellett olvasniuk a gyerekeknek: csökkentek az előítéletek stigmatizált csoportokkal szemben azoknál, akik arról olvastak, hogy Draco sárvérűnek nevezte Hermionét.
Amikor az #olvass hashtaget használom, akkor erre mind gondolok. Ez a szivárványszínű táska pedig ezt mind szimbolizálja. Olvassatok sokat!
További információk
Mérete 40×40 cm
Anyaga Pamut
SKU OP1006
Havonta megírom, épp mit olvastam, melyik új beszélgetés videója került ki az oldalra és milyen új terméket álmodtunk meg. Iratkozz fel, ha érdekel!
(Az e-mail címed megadásával elfogadod az Adatkezelési nyilatkozat tartalmát.)