„Ezen túl, mindenen túl, túl a sok születésen és a sok halálon, amíg a magyar írásosságnak bármi jelentősége lesz, a Nincstelenek tekintete nélkül nem leszünk el, akár vele tartunk, akár tiltakozunk ellene. Ezek nagy szavak, de maga a dolog igen egyszerű. Önmaga helyett gyerekkori énjét képzelte el, s a különbség végső jelzéseként fel is tette saját gyermekkori képét a könyv fülére. Olvasás közben én is sokszor hátralapoztam, nézegettem. Mások is. Az ember képet akar kapni arról, amivel azonosult éppen. A kopaszra nyírt, nagy fülű, sokszrorsan megver, meggyötört, megalázott, gyötrődni kész falusi kisfiú, akit legeminensebb tulajdonságával, a megvesztegethetetlen tekintetével mutatott be belőlünk és önmagából, az egyetlen konszenzusunk. Az ajkára dermedt előzékeny mosoly a konszenzusunk, az óriás szemek páni félelme mögül óvatosan kileső dermedt lélek a konszenzusunk. Nem választás kérdése, hogy kik vagyunk, vagy kik nem vagyunk. Ma ez az 1964-ben született, esetlen falusi kisfiú a nemzet. Nem képletesen, hanem a szó szociológiai és hirtorikus értelmében is.”
Részlet Nádas Péter Borbély Szilárd halálára írt Én oly sok című szövegéből.
Nagyon fontos könyv, nagyon fontos, hogy minél többen elolvassuk!