A Mastercard Alkotótárs Ösztöndíj azokat az írókat segíti, akiknek már legalább egy könyve megjelent és épp nehéz, sokszor gyötrő és bizonytalan időszakban vannak, amikor elő kellene jönni a második írással. Az elsővel „felrakják magukat” az irodalom térképére, a másodikkal be kell biztosítani ezt a helyet. Nem kis feladat. Volt szerencsém dolgozni ebben a projektben és amikor a zsűrizésre került a sor Czakó Zsófia kapcsán az összes zsűritag elismerően beszélt az első, Nagypénteken nem illik kertészkedni című kötetéről. Az én érdeklődésemet azonnal felkeltették, már a zsűrizés szünetében megvettem a könyvet.
A történet két idősíkban játszódik, az egyikben a főhős gyerekkorában bolyongunk, ahol a legmarkánsabb motívum a nagypapa által képviselt (vagy erőltetett) vallásos élet, amire a főhős folyamatosan rácsodálkozik, amin folyton elgondolkozik és amihez igazodni és megfelelni szeretne. A másik szálon a főhős felnőtt „kivándorlását”, az olaszországban történő útkeresését olvashatjuk.
Kisvárosi egyházi általános iskola után egy fővárosi olasz kéttannyelvű gimnáziumban tanultam tovább, szóval az én személyes kötődésem a történethez egyértelmű volt már a második fejezettől kezdve. És ahogy Grecsó Krisztián a laudációjában mondta:
„Czakó Zsófia már az első kötetében, a Nagypénteken nem illik kertészkedni címűben is a szív hangjait hallgatta. Hogyan lehet megúszni, élni, lavírozni mások akarata, vágyai között, keresve és remélve, közben megértjük saját céljainkat, és ráeszmélünk végre, mi mit is akarunk. Egy jól elhelyezett, rögzített írói pontja tehát már van: a remekül sikerült első kötet hétköznapi szentsége, a hitetlenség és az Istenre vágyás végtelen távolsága megadta a felütést; nem is véletlen, hogy a Scolar gondozta kötet rövidlistás volt a Margó-díjon.”
Alig várom, hogy a második kötetét is olvashassam! Olvassátok őt ti is!