Számos könyvet ismerünk és olvastunk a történelem legsötétebb korszakairól, ahol az emberi élet a legveszendőbb, világháborúkról, holokausztról, kommunizmusról, de hogy mi történik a túlélőkkel, hogyan tudnak felállni és új életet kezdeni, hogy mi történik a boldogan éltek, míg meg nem haltak után, arról kevés történetet olvastam. A Férfiidők lányregénye (a cím önmagában feszültséggel teli) a gyógyulásról szól és hiszem, gyógyít minket olvasókat is. Amit én magammal viszek belőle az az, hogy bármennyire is félelmetes és életveszélyes is az egymásba kapaszkodás, igenis gyógyító, sőt az egyetlen kapaszkodónk és esélyünk lehet.
F. Várkonyi Zsuzsa pszichoterapeuta, akinek Tanulom magam című könyvét már ajánlottam nektek így ír a regényéről: „Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.”