Kicsit pironkodva vallom be, hogy életem eddigi egyik legszebb pár hete a tavalyi karantén része volt, persze miután túl voltam a sokkon és a blokkoltságon. Viszonylag hamar cselekedtünk és leköltöztünk pár hétre a Mecsekbe két kutyával és rengeteg könyvvel. A pár fős falu legszélén laktunk, ahol embert nem láttunk, csak ha nagyon kerestünk és ahol napkeltével ébredtünk és sötétedéssel feküdtünk. Ahol a sokkot felváltotta a víz és gyújtós gyűjtés napi rutinja, ahol figyelni tudtuk napról napra, hogyan rak fészket a párkányra egy cinege és ahol megtaláltuk azt a nyugalmat és életminőséget, amihez máig és remélem, még sokáig vissza tudunk térni.
Idén tavasszal ugyanitt, ugyanúgy karanténban, a vírus egy még súlyosabb időszakában olvastam el Irene Solá Énekelek, s táncot jár a hegy című regényét. És nagyon is tudatosan választottam meg az olvasás helyszínét. A mágikus realista regény a Pireneusok gyönyörű hegyei között játszódik, egy faluban, ahol csodák és tragédiák váltják egymást babonákkal, hiedelmekkel megfűszerezve és ahol a természet az emberi élet egyik legfontosabb tényezője.
Olvassátok el és kívánom, hogy érezzétek otthon magatokat a természetben!