Biztos (legalábbis remélem), hogy volt már részetek igazán jó beszélgetésben. Arra gondolok, amire általában nem is számít az ember, nincs neki megágyazva, váratlanul találja meg magának a helyét és idejét, sokszor meglepetésszerű tud lenni a másik fél kiléte is, nem ritkán távoli, szinte ismeretlen emberrel alakul ki, talán, mert biztonságosabbnak tűnik így. Kell hozzá jó adag bizalom, hogy megnyíljunk, figyelem és nyitottság, hogy jó hallgatója legyünk a másiknak és a legtöbb ilyen helyzet formál minket, útravalót kapunk belőle és sokáig nem feledjük.
Lehet, hogy nem tudtam jól leírni, de ha elolvasod a Körvonalat, akkor érteni fogod, mire gondoltam. A főhős írónő Athénba repül, hogy kreatív írás kurzust tartson. A tíz fejezetben számos alak sodródik mellé hol a repülőn, hol egy hajón, hol egy étteremben és beszélgetésbe kezdenek. És nem aprózzák el, kapcsolatokat, múltat, fontos döntéseket, szerepeket, életet befolyásoló történetek bomlanak így ki.
Nem olvastam még ehhez hasonló könyvet, végtelenül izgalmas a szerkezete, hihetetlenül élveztem minden vele töltött időt. Szóval, megvan a nyár második könyve is.
#olvass